UBUL

2014. február 26., szerda

nuclear power

whisper

Suttogás (részlet)

Látom nemzedékem kiváló és közepes szellemeit őrülettől szétroncsoltan, hírnévre és morális megnyugvásra éhezve hisztérikus-pucéran,

vánszorogva megnyitókon és kocsmákon át frusztráltan hajszolnak féltékeny kritikát,

angyalképű kurátorokat akik ős-mennyei vággyal tapadnának a mű-gépezet delejes ígéretéhez,

akik lelkiszegényen és szellemi toprongyban és beesett szemmel és szipogva felülnek füstölve a komfortos lakásuk rövidlátó éjszakájában a városok csúcsai fölött lebegő demagóg propagandára,

akik lecsupaszították agyukat a Monokulturának a Magasművészet alatt megdicsőülve és tántorgó organikus angyalokat látnak a Pannon-mocsár setétjében úszva,

akik sugárzó-hűvös szemmel járják az egyetemeket kultúrát és térképre kerülést

hallucinálva a kultur-kampf tudorai közt,

akiket elűztek az akadémiákról mert becsavarodtak és szétverték kollégájuk szobrát,

akik szemérmeskedve dicsérettől berezelve guggolva kettévágták pénzdíjukat papírkosarastul a Dicsőség-rémségre fülelve a falon át,

akik feltartóztatják magukat, mert túl merésznek tartott gondolataikkal már nem merték átlépni a kerítésig látott országhatárt,

akik áldozó-ostyát nyeltek festő szállodákban vagy áldozóbort ittak a Paradicsom Sikátorban, vagy eltisztítótüzelték középszer-torzójukat minden éjszaka

hamis álmokkal, önáltató métellyel, riasztó kishitűséggel, szesszel és véget-nem-érő karattyolással,

az elmében didergő felhő és villám példátlan zsákutcáit amint a Ráday utca és a Trafó pólusai

közt kanyarogva kivilágítják a köztes Idő teljes mozdulatlan világát,

Műcsarnokok átlátszó ideológia-tömörségét, múzeum-udvar délutánján zöld fát, bormámort

a projekt fölött, külföldi magazinokból mámorosan meglovasított elmébe szivárgó minta-műveket,

erkölcsködős szövegek betűvillogását, napot és holdat és a Nagymezők vibrálását süvöltő téli

homályban, kuka-hantát és az elme kedvetlen Királyi utcai fényét,

akik metro-eszmékhez láncolták magukat végtelen kocsmaokoskodásra Újpesttől alant

Kispestig, míg kapítális fenekek látványától megtöltve vonagló szájjal kiégett kongó

koponyával belefulladtak a decimális állatkert iszonyú rabságába,

akik elmerülnek minden éjjel valamelyik romkocsma tengeralattjáró fényében majd

kilebbennek és a sivár Egyetem-presszó pállott közép-közel tanszékén figyelték a tova rohanó

világ "végítélet-robaját",

akik pénzért húsz percen át beszéltették alanyukat egyfolytában a transztól a Szilvániáig, a nyomortól a múzeumig, a Moszkva téren,

Poszt-Marxista társalkodók elveszett légióit amint belevetik magukat romantikus ideáik utópista vészkijárataiba szellemiskolájuk ablakpárkányáról a Lukács lakásból és le a holdról,

blablablablázva keverve okádva eszméket és emlékforgácsokat és szituacinista nosztalgiát suttogva és a vágyait és egyetemek utcák forradalmak sokkjait,